Mentés mélyből a Tenkes hegyen.

Mohács Speciális Mentők
Mentés a Tenkes hegyen
Egyesületünket, a Mohácsi Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesületet egy bekövetkezett káresemény felszámolására segítségül hívta a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Egy mélybe esett férfit kellett kimenteni. Az eset felszámolására a helyszínen a rendőrség, mentők szakemberein kívül a hivatásos tűzoltók vettek részt. A mentésben résztvevők hamar felismerték, hogy a helyzet megoldása speciális szaktudást és szak eszközök használatát igényli. Ezért kerültek riasztásra a megyei mentőszervezetek.
Az egyesületünk tagjai a helyszínre érkezve megkezdték a felderítést, majd megkezdtük a bajba jutott mentését. Igen speciális körülmények között kellett végrehajtani a mentést, a látási viszonyok korlátozottak voltak, éjszaka révén, hideg, nyirkos levegő nehezítette a területen való mozgást a nagy csúszás veszély miatt.
A megfelelő stand pontok megválasztását követően egyikünk leereszkedett a bajba jutott emberhez, ott felmérte az egészségügyi állapotát, amiből kiderült, hogy súlyos, életveszélyes állapotban van. A hordágyra rögzítést követően egy kísérővel a sérült felhúzása megtörtént a helyszínen lévő Magyar Barlangi Mentőszolgálat Dél-Magyarországi Területi Egysége segítségével. A bajbajutottat átadtuk a mentőszolgálat szakembereinek, akik újraélesztették a sérültet.
Ezt követően még egy komoly feladat állt a mentő egységek előtt, le kellett hozni a hegyről, hordágyon a sérültet. Komoly fizikai munka volt a nyirkos, csúszós talajon, murvás utakon. A lefelé úton ismét újra kellett éleszteni a sérültet, ami sajnos nem járt sikerrel.